10. Amennyiben...

A tüzesen lobogó szemek, a szőkeség - akár az árvíz - úgy jött felém, mintha egy suhintással el szeretne sodorni, és mit sem törődve az útjábaállókkal, félrelöki őket. Mikor már csak öt lépésre tartott tőlem, nem tudtam mást tenni, minthogy becsukom a szemeim, és várom a jövőt...semmi. Eltelik öt másodperc...szintén semmi. Nem értem.
Kihunyorogtam a világ felé, Amber lángoló szempárjával találtam magam szembe.
- Oh....Kelly...mondcsak...hogy mulattál..tegnap délután a pasimmal? - kérdezte sandítva.
- Figyelj én... - de dobbantott egyet. A föld is megremegett alattam.
- Ne keress már kifogásokat! Tudod hogy esik ez nekem???
Kikeltem magamból.
- BESZÉLD MEG VELE, Ő SMÁROLT LE ENGEM! OKÉ?? - ordítottam az arcába erőteljesen, amitől megszeppent, és hitetlenkedve bámult abba a lila szempárba, ami éppen gondolatban felégette a testét - engem. Szótlanul, üveges szemekkel, és mintha még a szíve dobbanását is éreztem volna - bár ebben nem vagyok biztos. Én pedig továbbra is marcangoltam a tekintetemmel, úgy éreztem, hogy mindjárt meggyullad a folyosó.
Így álltunk körülbelül tíz másodpercig - feladta. Láttam, ahogy az üres szemek hirtelen könnyekkel telnek meg. Az utolsó képem Amber arcáról az volt, mikor már elindultak a könnyei - visszavonult. Hirtelen sarkon fordult, és elszaladt, de immár kétségbeesetten lögdöste maga elől az embereket. De én még mindig csak utánanéztem, ugyanazzal a tekintettel. Ezt az érzelemállapotomat egy kis taps, és nevetés szakította meg. Nagy levegő, megfordultam.
Castiel állt ott, összecsapva a tenyerét, vigyorogva.
- Gratulálok, kislexikon, sikeresen elnyerted a következő kitüntetést. - mondta röhögve, majd odaadott nekem egy kitűzőt, amin egy mérges smiley díszelgett. - majd odalépett, és röhögve kitűzte a pólómra. Már megint elkapott a röhögőgörcs - örökké és visszavonhatatlanul. Röhögésbe kezdtem. Mikor megnyugodtam, és már csak mosolyogtam, végre oda tudtam fordulni Castielhez.
- Köszi. Számítottam rád! - majd vigyorogva elmentem. Pont jókor jött. Ránéztem az órámra...most Dajan itt van..beszélnem kell vele!
Rohantam a kosaras klubba ahogy csak tudtam. Megint csak a haverjait láttam ott, demár nem voltak olyan barátságosak, mint általában..
- Sziasztok.
Mellőzve köszöntek  - már aki, mert nem mindenki volt ám hajlandó erre.
- Jajj ne csináljátok már! Tudom mire gondoltok! Figyeljetek, én nem akartam ezt az egészet, el se akartam vele menni, de megtörtént.
Hallottam egy sóhajt.
- Keresd a kertészklubban. - ekkor már inkább aggódó szemeket láttam. De nem érdekelt. Rájöttem, hogy a sajátos , furcsa módján de...belézúgtam. Rohantam a kertészklubba, mint az őrült. A kertészklubba érve a lehető legnagyobb fájdalom került a szemem elé.. Dajan és Kim között pont egy csók csattant el. Mintha éles késeket döftek volna a szívembe...elrohantam, fogtam a táskám, és hazamentem. Úgy döntöttem, hogy betegt fogok jelenteni. Otthon eléggé lefehéredve léptem be az ajtón, és előadtam, hogy beteg vagyok. A szüleim azonnal felvittek a szobámba, és mondták, hogy szóljak ha kell valami...nekem Dajan kellett. Nem érdekelt senki és semmi, én az elérhetetlenre vágytam.. valahogy tisztáznom kell magam előtte. De tudtam, hogy azonnal összeroskadnéknelőtte. Ezért tollat és papírt ragadtam. Írtam, miközben egy folyót is sírtam a saját bánatomra .
"Dajan. Én ... engem átvágtak. Becsapott engem Dake. Azért voltam vele akkor ott, hogy leszálljon rólam, de ő a semmiből csinálta ezt...és én csak nem akartam balhét.
Lehet akármi, gondolhatsz rólam amit akarsz, de tudnod kell : Ha senki se dog figyelni, ha senki se kíváncsi a mondanivalódra...ha senki se marad melletted, vagy nem akarják látni hogy ki vagy valójában... Amennyiben nem találod amit keresel, amennyiben hiányzik amid ezelőtt volt. Amennyiben megváltozik a véleményed, itt várok rád.. amennyiben.... Kelly."

(Tudom, a levél zavaros, de nem hiába. A folytatásban szerepe lesz.)
       

9. Létra a pokol bugyrában

Dake persze elégedetten ette tovább a fagylaltot. Nem akartam jelenetet rendezni, csak ezért nem hagytam ott. Szóval inkább ettem tovább, de nehezen csúszott a kanál a számba. Végül mindketten megettük a kelyhet, majd megkértem, hogy menjünk inkább sétálni. Nem bírtam volna tovább ott maradni. Még sétálgattunk, majd azzal a kifogással, hogy tanulnom kell, hazakísért. Beértem. Apum a konyhában olvasgatott. Mikor a konyhában olvasgatott, akkor mindig engem várt. Nagyon aggódó típus, mikor bulizni megyek, és olyanja van, akkor is megvár. Nagyon édes tőle, de mondtam neki, hogy vigyázok magamra.
- Szia. - köszönt, megnyugodva felnézett.
- Sziaa! - adtam neki egy pusszancsot, majd felmentem a szobába. Végre volt időm megnézni a telefonom. Rengeteg üzenet jött.
"Te komolyan smároltál Dakotával?" "Azt hittem utálod a srácot!" "Ne csináld már! Egyik nap még Nataniel kísér haza, másikon már Castiel, Dakotával smárolsz a fagyizóban, miközben Kentinnel jössz egy buszon suliba, Arminnal tanulsz, Lissel verset írsz...tudod mit? Szánalmas."
Rengeteg utálkozást kaptam. Honnan tudta meg mindenki ilyen hamar? Ennyien nem voltak a fagyizóban!
De nem volt erőm egyre se válaszolni, eltettem a telefont.
- Ezt nem hiszem el....ott helyben kellett volna felrugdosnom... - suttogtam, majd sírva borultam az ágyra. Ez szemétség volt tőle. És elégedettséget láttam rajta...
Végül megnyugodtam,. lefürödtem, és elaludtam.
Másnap reggel nem túl frissen ébredtem, de ez nem tarthatott vissza, hiszen ma is vár a suli - ami szerintem most igencsk fájdalmas lesz. Gyorsan felkaptam magamra néhány göncöt ami illik egymáshoz, reggeliztem, majd mentem a suliba a busszal. Kentin leült mellém, de nem beszéltünk.
A suliban benéztem Natanielhez.
- Halihó! - de láttam a zavart tekitnetet. A zavart tekintetet, amitől legszívesebben leugranék egy szakadékról..
- Szia...
- Jajj ne..te is hallottál a nagy hírről?
- Mindenki erről beszél. Miért ne hallottam volna?
- Tényleg? Annyira elterjedt?
- Nagyon. Mindenki erről beszél.
- Jajj nemár...
- De miért zavar?
- Mert...mert én nem akartam ezt az egészet! - teljesen elöntött a sírógörcs - megint. - leültem az egyik székre, mert már tartani se bírtam magam. - azért mentem el vele, hogy leszálljon rólam! Mert már elegem volt. - a könnyeim akár a záporeső - Szóval....és komolyan...lefagytam. Sajnálom.
- Hé. Ne sajnáld. Nem tudtál vele mit kezdeni.. - annyira kedves volt. És jól esett. - Nem éri meg. tartogasd másra a könnyeid. - majd letörölt az arcomról egy könnycseppet, ami tényleg jelképes volt, abbahagytam.
- Igazad van. Nem éri meg...
- És annyit akarok mondani, hogy nem érdemel meg téged. És lépj le, sétálj egyszerűen el, mert már mondtam: nem érdemel meg, és nem éri meg.
- És.. nem fogom hagyni hogy magával rántson, úgyis ő nyerne. De ennek a "háborúnak" véget vetek. De....és ha azt hiszik hogy menekülök?
- Ez szerintem nem visszavonulás. Hiszen itt vagy, és itt is leszel. Nem? És lát téged..
- Igaz. De a szavai nem győznek meg többé. És csinálhat amit akar. Az egymilliomodik válaszom is az lenne hogy nem érdemel meg. - majd összemosolyogtunk. Imádtam, mikor így megérti hogy mit érzek, és segít.
Én nehezen adom ki magamból a fájó dolgokat. Natanielnek van egy ilyeb "szuperereje", amivel segít minden gondomon. Ez olyan egész értelmetlen beszélgetés, de számomra ez az igazi terápia.
Hirtelen nem tudtam mást tenni, minthogy a nyakába borultam.
- Bocsi. - majd elengedtem. - most mennem kell.. látjuk egymást később. - majd kimentem.
Majd lefagytam....teljesen meg voltam ijedve, hiszen szembe jött a vég..

8. First date, first kiss...

Muszáj lesz neki megmondanom hogy miért kerestem.
- Dajan! Mondd... - elővettem a táskámból a levelet, és a kezébenyomtam. - Ismerős? - csillogó szemekkel néztem rá, aki csak kicsit hunyorogva a papírlapra nézett, majd őszintén rámpillantott.
- Figyelj. Ha szerinted ez így nem volt jó akkor... - nem akartam hogy végigmondja. Nem volt rá szükség. Megdobbant a szívem, ott álltunk egymást bámulva, a levelet immár együtt markoltuk, mintha az tartana minket a földön. Nem létezett senki, semmi, csak az a srác, akit alig ismertem. Talán jobban ismerem mint gondoltam volna?
Hirtelen elmosolyodott, és szépen lassan elengedte, de nem szállt el. Ugyanúgy a padlón állt. Számomra ez akármilyen hülyén hangzik, a legfurább dolog volt. Én visszamosolyogtam. Rendes srác. Nagyon rendes, nem veti rám magát.
- Nos...majd még látjuk egymást! - intettem, majd elfutottam, vissza a folyosóra. A szekrényemnél Dakota várakozott.
Már megint? Egyszer nem elég elküldeni? Sajnos nem...
- Szia. - köszöntem oda neki, majd kinyitottam a szekrényét.
- Nos..Kelly. Mondd. Foglalt a ma délutánod?
Sóhajtottam. Ha ez kell neki, megkapja, amennyiben hagy élni.
- Nem. Szabad vagyok. - mondtam lassan behajtva a szekrényt, mert visszatettem a levelet.
- Oh. Remek. Mit szólnál, ha elmennénk valahova? csak te meg én. - majd kacsintott egyet.
- Benne vagyok. Egy fagyi? Egy kis séta mellett? - legalább addig is távolodhatok tőle.
- Na már ötlettel is előállsz? Helyes. Úgy jó ha háromra megyek érted?
- Tökéletes. Szia. - majd kacsintottam egyet, és elmentem. Én most randira megyek?? Nem úgy kell felfognom, hanem mint haditervet. Kibírok vele mondjuk két órahosszát, és csókolt a pap.
Szóval otthon öltözködtem, hiszen mégis csak randizni megyek....vagy mifene. Szóval fél háromkor, készen ültem otthon. A konyhában vártam.
- Hova hova? - kérdezte apum sejtelmesen.
- Háát...
- Randira? Na ne már.. - ő erre nagyon "allergiás" volt. Mindig nagyon aggódott értem - néha túlságosan is.
- Bocsi apu. Muszájból.
- Muszájból? Miért?
- Mert az illetővel elmegyek, hogy leszálljon rólam, és békén hagyjon...nem is egy, két életre.
- Szóval...kényszerrandi? De azért vigyázzál, vonzó egy csaj vagy. És a legszebb. És az enyém!
- Jajj apu! - majd adtam egy puszikát az arcára. Akármi is lesz, ő a szívem királya örök időkre. Neki menni kellett, szóval egyedül vártam. Háromkor megszólalt az ajtócsengő, kinyitottam az ajtót.
Nem is tudtam, hogy Dake tud lyen..vonzóan is kinézni. Még jó hogy tudom milyen belülről, amúgy azonnal a karjaiban olvadoznék.
- Áááh Kelly. - végignézett rajtam, az arcán láttam az elragadtatást. Siker. - Mehetünk?
- Igen. - bezártam az ajtót, majd elindultunk a fagyizóba.
Vettem a lapot, hogy az út felén a kezemet próbálja megfogni. Nem hagytam annyiban, szóval szerencsére hamar rájött, hogy felesleges. De azért szorosan állt mellettem, miért is ne. Mikor bementünk a fagyizóba, rengeteg ismerőssel találtam magam szembe...barátok, és ellenségek egyaránt, ami több mint nem szerencsés. Mikor meg beléptem Dake oldalán, kicsit feltűnő volt, de ne témázzunk..láttam elég ledöbent arcot, szóal para volt az egész helyzet. Rendeltünk. Én egy citromosat..ő meg ... már nem is emlékszem.
Kihozták a szépen elhelyezett kelyheket, majd enni kezdtünk. Nem akartam beszélgetni vele, inkább kedvesen mosolyogtam. Hirtelen éreztem, ahogy óvatosan megfogja az állam, majd maga felé húz, és lágyan megcsókol.  Teljesen ledöbbentem.nem mondott semmit. Csak a szokásos vigyorával nézett...én pedig nem tudtam mit tenni. Ledöbbentem...majd egy másik asztalnál Dajan ledöbbent arcával találkoztam, aki egyébként a kosaras haverjaival volt. Amerre néztem, mindenhol lealázott tekintetek...de a Dajané belehatolt a szívembe.

(Bocsánat ha rövidebb a rész, és elgépelések voltak, de a nagy részét telefonról voltam kénytelen írni.)

7. Megvan a levélküldő!

- Nataniel? Ne sajnáld. A húgodnak kéne ezt mondania.
- De...
- Tudom mire gondolsz. Nem kell. Nyugi. Ez van. Innen már csak jobb lehet a helyzet, vagy nem?
- De. Mindenképp.
- És ... Amber?
- Abban az esetben, ha bocsánatot kér, eltiltjuk néhány napra, valamint megkapja a kellő figyelmeztetést.
Láttam a többiek arcát..mindenki idegesebb lett, hogy Ambert nem rúgták ki, de nincs mit tenni. Majd máskor jobban meggondolja.

*2 hét múlva*
Ismét suliba megyek. A házit minden nap elhozta valaki, szóval nem maradtam le semmiről. Mióta az eset megtörtént, nem nagyon tudok aludni, de rendbejövök. Még nem tesizhetek 2 hétig egy erősebb lábsérülés miatt, de nem aggódok, rendben leszek. Szóval a busz mellett döntöttem. Nem szabad most sokat sétálni se, legalább is ezt mondták. A buszon leültem legelőre, és az utat figyeltem. Láttam Kentint is a haverjaival, de most nem szakadt le tőlük. Nem ült mellettem senki, úgy mentünk végig.
A sulinál leszálltam, körülnéztem. Amber sehol. Remek, a tökéletes alkalom, hogy megnyugodjak. Határozottan mentem vissza a suliba, a szekrényemhez. Láttam, ahogy a folyosó végéről az igazgatónő felém siet. Csak sok szerencsét, és további jó egészséget kívánt, majd továbbsietett. Megláttam, ahogy Jade sétál a folyosón, eszeveszetten odarohantam.
- Elmodnanád végre hogy ki küldte?? - vágtam hozzá a kérdést.
- Neked is szia..
- Jaaa bocs. Kérlek.
- Rendben. De tudod, én nem mondtam semmit. A hős szerelmesed...oké, ez fura lesz...szóval...ismered Dajant..igaz?
- Ahha...ő? De ő nem is tud verset írni...
- Íratott mással. - ez minden volt, csak az nem, amire gondoltam... - Rosa mesélt neki egy csomót rólad...és kikérdezte, hogy mitől varázsolódnál el...Rosa szerint ez volt a legjobb mód. De megíratta Lisanderrel.
- Áááh..értem. De ő csak néha van itt...igaz?
- Igen. Ma itt lesz edzése.
- Tényleg? Szuper! Meglátogatom! - mondtam lelkesen.
- Na de psszt. - majd elment.
Dajan...oké, ez nagyon fura. Egyszer...vagy talán kétszer beszéltem vele, de nem gond, én nyitott vagyok.
Mentem a terembe, mikor Rosa jött veelm szembe.
- Hát helóka.nyalóka! - köszöntem neki egy nyelvnyújtással, majd megöleltem.
- Hogy vagy?
- Egyre jobban..de mesélj..lemaradtam valamiről két hét alatt?
- Hát...igazából...hadd gondolkodjak. ja igen...Lisa mondta nekem, hogy Ambernek állítólag még a telefonját is elszedte valaki a szekrényéből, és igen érdekes SMS-eek kerültek elő Dakotával.
- A két szerencsétlent úgyis egymásnak teremtették..
- Szerinted melyik hagyja hamarabb ott a másikat?
- Hát nem egyértelmű? Dake csak trófeagyűjtő...-mondtam vigyorogva.
- Gondolom szegény nagyon magába zuhant, mikor Nataniel felborította a szívedért. Ezért bosszút áll.. - már mindketten úgy vigyorogtunk, majd' szétszakadt az arcbőrünk.
- Hát teheti..úgyse bírja két hétnél tovább.....
A nap folyamán visszakapcsolódtam. Amber a padbvan gubbasztott, kikerült engem...tényleg jó nagy leszidást kaphatott, ha még kerül is...a folyosón Dake nyomkodta a telefonját...úgy döntöttem, kicsit gonoszkodok vele, csak azért, mert nekem most olyan kedvem volt..
- Szia Dakota!
- Látom jobban vagy.
- Naná. Na...hallom ... netán összemelegedtél Amberrel?
- Nagyon csalódtt vagy.
- El se hiszed mennyire. - de nem tudtam leplezni a cinikus hozzáállásomat.
- Na te csak ne gúnyolódj. - mondta egy ravasz mosollyal...ez állandóan vigyorog?!?!?!??
- Miért ne tenném? Élvezem..Lételemem! - majd vigyorogva kitáncikáltam az udvarra. Már 2 óra. Ilyenkor már Dajan is ott van. Na legalább el tudok vele beszélgetni.
Belibbentem a kosaras klubba, mint egy törött szárnyú karcsú pillangó, aranyos, bájos kis mosollyal. Nem láttam sehol Rómeót..csak a többi kosarast. Oda is mentem.
- Sziasztok. Milyen az idény? - közbe leöklöztem az egyik sráccal, akinek még csak a nevét se tudom, de nekem így is korrekt.
- Türhető. - kaptam egy választ.
- Dajant merre találom?
- Még az öltözőben van..mert?
- Köszii! - majd elindultam a sportfolyosón az öltöző fele. Szerintem furán néztek utánam...ez az érzésem.
Totál könnyedséggel bementem a fiú öltözőbe...tudom, türelmetlen vagyok.
- Dajan... - majd vártam egy kicsit. Hirtelen előlépett a szokásos sportos stílusában.
- Kelly...remélem tudod hogy ez...a fiú öltöző...de ha nem zavar...
- áááh neem.. - a francba...hogy kezdjek neki?? Bejöttem elé a fiú öltözőbe. Teljesen dilisnek nézhet...

6. Vérző test, vérző szív

  Reggel megint sietve kellett felöltöznöm, ezért azt vettem fel, ami legfelül volt a szekrényben.
Szerencsére időben beértem a suliba. Éppen befele baktattam, mikor azt láttam, hogy Jade van a szekrényemnél, és valamit motoszkál. Odasiettem.
- Jade? - erre riadtan megfordult, egy papírlap esett a földre, amit fel is kaptam.
- Csak nem te... - nem is ismerjük egymást. Fura lenne...
- Én csak....figyelj. Ez nem én vagyok.
- Akkor? Te vagy itt..nem? Várjunk csak...téged lefizettek! - tört elő a felismerés.
- És ha igen?
- Mondd már meg hogy ki bízott meg ezzel. - majd a levelet lebegtettem a szeme elé.
- Figyelj. Nekem egy csomó bukna ezen és... - félbeszakítottam.
- Nem érdekel. Még ki is fizetem neked, ha ez kell, csak mondd már!
- Nem kell. És elmondom...de nem én voltam.
- Rendben.
Jade már szóra nyitotta volna a száját, de hirtelen Nataniel lépett oda.
- Sziasztok. Jade. Iris keresett téged az ürömmagok ügyében. Mondta hogy a kertészklubban vár.
- Rendben.
De...ez nagyon nem ér!! Pont most?? Bár mondjuk...mindegy is, hiszen úgysem tudom megállítani. Majd még elkapom.
El se olvastam a nekem szánt levelet, betettem a szekrénybe, és mentem a kertészklubba Jade után. Mire a klubba értem, ő nem volt ott. Mikor megfordultam, Amber állt velem szembe.
- Nem hittem volna hogy ekkora ribizli vagy!! Egyik nap a bátyám, másik nap az exem!! - majd szabályosan nekem ugrott. Rugdosott, tépte a hajam, pofozott, és annyira le voltam dermedve, hogy annyit tudtam tenni, hogy néha kivédek néhány ütést. Ő boxolt régebben, szóval nehéz dolgom volt. Hirtelen snitt. Minden elsötétült, de attól még ugyanannyira fájt a testem minden porcikája. Majd a lelki szemeim előtt mejelent valami...a barátaim álltak körülöttem. Kiabáltak velem. Mindenki valami mást, de igazából egy szót se értettem. Miért csiálják? Mi történik? Mit tettem? Mikor lesz vége? Kinyithatom a szemem? ..
Egyre jobban fájt minden. A lelki-, és fizikai fájdalom eluralkodott rajtam. Majd hirtelen felébredtem...
Egy kórteremben feküdtem. Nem bírtam megmozdulni. Kinyitottam a szemem. A barátaim álltak ott, aggódva.
"Mi történt?....Hogy vagy? ... Nagyon fáj?....Mit művelt?...." Jöttek a kérdések, midnenki szájából. Még el se jutott az agyamig, hogy amit mondanak mit jelent...utána éreztem a mérhetetlen elöntődő fádalmat, a tehetetlenséget.
- Mi...mi történt? - pontosan tudtam én azt..
- Szóval...Amber... - kezdte el Jade.
- Totál kiakadt - mondta Rosa.
- Mert tegnap Lisa látta ahogy Castiel hazakísér. Én eddig tudom kristálytisztán. Innen.. Jade?
- Szóval...Telejsen kiakadt rád. Tegnap délután nálunk.. a húgomnak összehordott téged mindennek..hogy előbb Nataniel...most meg Castiel...és ma reggel beváltotta a "nagy ígéretét".
- Ez....szívás. De...ennyire...
- Fejen vágott az egyik ásóval. Agyrázkódásod volt..de nem hagyott. Nem voltál eszméletednél, ő pedig tovább ütött, vert rugdosott..ha nem vagyunk ott többen...
- Ne feltételezd. - Vágott közbe Kentin.
- Te is láttad! Totál bekattant...
- Fáj mindenem.
- Van még jópár zúzódásod, de törés, avgy hasonlók nincs.
- és..hol van? Hol van az a nőszemély? És...hol van Nataniel? Ugye nem vonják felelőségre?
- Dehogy. - kezdte Armin - Ambert ki akarják csapni. Nem is csodálkozok. De nagyon szívás, a diri Nataniellel hoz döntés. Lehet hogy csak pár napra tiltják el...vagy átrakják valami másik gimibe..
- Szegény Nataniel...
- Annyira ne sajnáld. Megnevelhette volna a húgát.. - Castielt hallottam. De nem láttam őt sehol. Nem tudtam elfordítani a fejem, egyszerűen nem bírtam.
- Castiel? Mit keresel te itt?
- Segítettem leszedni a drága exem rólad..
- Jah. kösz mindenkinek, nagyon rendes hogy itt vagytok. Nekem...fel van szakadva a szám?
- Igen..oda is kaptál párat.
- Dejó..így hogy készülök futóversenyre?
- Sehogy! Verd ki a fejedből! - mondta Kentin kicsit felidegesedve.
- Jólvan..igaz is. Az lefújva...de a matek és a töri....
- Ne gondolj még most is a tanulásra!
- De ha egyszer rengeteget készültem? Most emiatt nem jön össze semmi...
- Sajnálom. - Nataniel hangja csapta meg a fülem...

5. A kertészkedés

  Az utolsó óra biológia volt, amit a kertészklubban töltöttünk kapálással. Felszerelkezve, párban dolgoztunk, én azonnal lestoppoltam Jadet, aki a kertészklubban tevékenykedett nap mint nap, szóval hozzáértővel van dolgom. Minket a vörös rózsákhoz küldtek.
- Nos...Kelly...igaz?
- Igen.
- Akkor Kelly. Egy kicsit most el van hagyatva a kert, van itt néhány gaznövény, azokat fogjuk kiszedni. Rendben?
- Rendben.
- Oké. Ezeket itt könnyebb lesz kézzel, nehogy kiüsd a rózsákat.
- Akkor kézzel, oké.
- És vigyázz a kezedre. Sok a tövis.
- Ezek csak virágok..nem?
- Van akinek csak virágok... - mondta vontatottan, majd leguggoltunk, és elkezdtük. Ő nagyon gyors volt, de én nagyon lassú. Próbálkoztam, de nem akartam megszúrni a kezem. A másik sorban Armint pillantottam meg. Ő is körülbelül úgy csinálta mint én, csak ő Violával. Teljesült a vágya, a szeretett lánnyal lógott.
Viola annyira szerencsés. Armin egy nagyszerű srác, elbűvölő ideákkal.
Azt vettem hirtelen észre, hogy jade feláll, és a tanárral beszél. Mikor végeztek, odahajolt.
- Figyelj Kelly, engem most máshova hívnak, de Dake csatlakozik hozzád. - majd elsietett. Dakota? Ne már! Nála nagyképűbb, idegesítőbb, egoistább embert még a Föld nem hordott a hátán..
Hirtelen bevágódott mellém.
- Szia Szépség. - mondta a maga csajozós hangsúlyával. Gondolom, én lennék a következő trófeája. na tudja mikor!
- Szia..Dakota.
- Tudod hogy utálom ha Dakotának szólítasz.
- Én is ha szépségnek... szóval inkább gyomolj.
Mivel pont mellénk gyűlt össze a legnagyobb halom gaz, ezért hapciztam kettőt.
- Nem tehetek róla. - majd elkezdte.. de hanyagul, csak néha tépett ki normálisan valamit...hirtelen összeért a kézfejünk. Ő csibészül rám nézett, én viszont rávertem egy hatalmasat a kezére, és dühösen néztem.
- Jajj nyugi nem eszlek meg...legalább is nem azonnal. - majd kacsintott egyet.
- Nagyobbat kellett volna ütnöm.. - mormogtam az orrom alatt, majd folytattam.
- Nehéz eset vagy.
- Akkor miért nem keresel valaki mást? - f*ck logic...
- Ha már ilyen kellemes társaság vagy. - nem adta fel..még mindig nem adta fel! Ha nem ismerném, még be is dőlnék neki...
- Dake...figyelj. Vagy fogadd el, hogy N - E- M akarok veled kommunikálni se, vagy menj mást boldogítani.
- Jajj Kelly, ne csináld ezt. Tudom hogy csak azért mondod mert... - de egy ismerős hang megszólalt hátulról.
- Ha nem akarja hogy dumálj vele, akkor ne dumálj vele! hagyd békén! - megfordultam. Nataniel állt mögöttünk.
- Jött a felmentősereg? - kérdezte gúnyosan. A következő elképzelt kép, hogy Nataniel beleborította a gazhalomba Dakotát, hatalmas nevetést váltott ki az udvarból, belőlem is.
Épp önfeledten kacagtam, míg Nataniel segített nekem felállni, Dakota meg sértődötten szedte ki a hajából a gazt. Mivel nem bírtam abbahagyni a kacajt, ezért Nataniel mellkasának dőlve próbáltam megnyugodni, de annyit nevettem, hogy ő is nevetni kezdett. Mikor végre lenyugodtam, Dakota már sehol se volt.
- Nem volt időm megköszönni. Köszönöm. - mondtam Natanielnek mosolyogva.
- Bármikor. - mondta mosolyogva. Kicsengettek. A tanár értékelte az órát, majd mentünk dolgunkra. Natanielnek még papírmunkája volt, szóval egyedül maradtam. A szekrényemben pakolásztam. Mikor megfordultam, Castiellel találtam szembe magam.
- Nem is hittem volna, hogy Nataniel ilyenre is képes. Még a végén el kezdem bírni a búráját..
- Én se. De pont jókor tette ezt. Ha nem ő, én borítottam volna fel azt a szerencsétlent. - vigyorogtam. - Bár...ez a viselkedés inkább rád vallana.
- Na de Kelly. Azt hiszem, én már mondtam: úriember vagyok.
- Aha...khmm...az úriember hazakísérne engem? - kérdeztem viccből, fennhangon.
- Naná. - majd kacsintott.
- Öhmm..öh...oké. - elmentünk a cuccaiért, majd halál komolyan hazakísért. Igaz, nagyon egymáshoz se szóltunk, de nem hittem volna hogy komolyan megcsinálja. Hazakísért. Gyorsan felrohantam a szobámba, és az ablaknál még láttam ahogy elsétál, miközben a telefonját nyomkodja...

4. Tévedések sorozata - Egy kilőve

Annyira sietett...talán meg se akart velem állni beszélgetni? Vagy csak siet valahova? Nem tudom.
Már a szekrényemnél álltam, mikor arra lettem figyelmes, hogy Amber majd' kitépi a hajam. Össze-vissza rángatott, nem tudtam mire vélni, de mindegy, mert az ösztöneim hamar eluralkodtak rajtam, szóval erőteljesen bokán rúgtam. Elengedett, egymással szembe álltunk. Ha nézéssel ölni lehetne, én már rég halott lennék...
- Na jó...mi a gondod velem? - kérdeztem türelmetlenül, miközben sajgott a fejbőröm.
- Tudok róla!! Tudok róla!! - racsította a fejemhez, csak éppen azt nem tudtam hogy ő mire gondol.
- Tessék? Kifejtenéd..normális hangnemben?
- Tudok róla, hogy el akarod lopni tőlem a bátyám! Nem is értem őt se...mit foglalkozik egy hozzád hasonló... - de nem folytatta a mondatot, megszeppent...és nem is egészen a szemembe nézett, kicsit mögém. Na jó...ez vagy csapda, vagy megijedt valakinek a jelenlététől, úgyhogy nem mertem megfordulni.
- Egy hozzám hasonló mivel? - kérdeztem nyugodtan.
- Egy hozzád hasonló lúzerrel! Állandóan bemész, jópofizol, és tádááá! Minden a tiéd! De tudd meg, hogy Nataniel nem!!
- Amber? Tisztázzuk...nem járok a bátyáddal, meg semmi ilyesmi, szóval kérlek, nyugodj meg! - mondtam határozottan...komolyan ezt gondolta volna.
- Áááh nem...én a jövőről beszélek! És ne feledd.. - majd nem rám mutatott...megint mögém - ...én nem fogom megbocsájtani. - majd idegesen elsétált. Lassan megfordultam. Nataniel állt ott.
- Fájt?
- Nem igazán, jól vagyok.
- Nem is értem hogy gondolhatja! - mondta idegesen.
- Nyugi. Sok minden megfordul a fejében. Egyébként.... - csak hogy tereljem a témát - neked már volt barátnőd?
- Volt. Nem is egy. De miért kérded?
- Jahj semmi. Csak kíváncsi voltam. Szia! - majd egy szép kis álmosollyal elmentem a lány mosdóba, ahol a tükörben bámultam magamra..
Ki vagyok én? Jó ég...Kelly Black vagyok..de valójában ez érdektelen. Egy lány vagyok, akit nem kap el a szerencséje. Mindenki volt már kapcsolatban...de én? Ezt nem hiszem el...sose gondoltam volna, hogy még Nataniel is simán megelőzött...hiszen mindig el van havazva a dolgok közt. A DÖK-ös munka nehéz, ráadásul van egy húga, aki miatt még külön fájhat a feje...ezek mellett pedig volt barátnője. Én meg...én hülye meg is kérdem. Hogy tudom ilyen profin lejáratni magam? Ez már művészet....
De sok időm gondolkodni nem volt, mert közben megszólalt a jelzőcsengő...nagyot sóhajtottam, majd életkedvtől mentesen bementem a terembe. Matek. Szuper, azon lehet tétovázni, amúgy is..még mindig ismételünk, az meg unalmas. Rosa már a helyén volt, leültem, majd inkább elővettem a titokzatos levelet, és ismét gondolkodtam.
- Muti! - mondta Rosa, miközben kikapta a levelet a kezemből.
- Rosa...
- De édes..ki írta? - kérdezte vigyorogva.
- Jah...azt még nem tudom. Amúgy...tudtad, hogy Natanielnek már volt barátnője? - kérdeztem halkan.
- Öhmm..igen..miért? - kicsit zavart lett.
- Valami gond van? Hirtelen annyira...
- Én voltam az első barátnője. - mondta sóhajtva.
- jahj bocsánat...én igazán nem akarok a múltadba belepofátlankodni, de miért lett vége?
- Nem volt elég időnk. Ő állandóan a dolgaival volt elfoglalva, én meg tanultam gőz erővel, meg anyám nem is támogatta azt, hogy egy ilyen elfoglalt sráccal járjak szóval...átbeszéltük, majd arra jutottunk hogy nincs értelme folytatni.
- Értem. Akkor még egyszer bocsi...
- Semmi gond, az a múlt. - mondta kedvesen mosolyogva, majd a levelemet nézte..
- Ez nem Lis-drága... - Lisander számára Lis-drága volt, ugyanis Leigh és Lisander tesók.
- Tudom...de akkor ki?
- És ha Castiel? - kérdezte poénkodva.
- Jahj ő a tettek embere. - mondtam elmélyített hanggal, szóval mindkettőnkből kitört a nevetés. Mire felnéztem, Castiel állt előttünk. Megdermedtem.
- Mi van velem? - kérdezte vontatottan.
- Én...mi csak....
- Ezt te írtad? - Rosa Castiel kezébe adta a papírt, de persze én azonnal visszarántottam, mielőtt Castiel beleolvashatott volna.
- Na de tudjátok hogy én úriember vagyok. - mondta a gonosz kis vigyorával.
- Olvasd. - majd a kezébe nyomtam a levelet. Nem érdekelt.
- Valami hős szerelmes szíve most nagyon fájhat. - mondta a lehető leggonoszabban, majd visszament a helyére, a levelet visszadobta a padra..
Castiel kilőve...vagyis szerintem...

3. A szerencse mellém állt?

"Minden éjjel azt álmodom, Hogy mellettem állsz S szerelmes szavakra,Forró csókra vársz.Simogató pillantásodÉrzem az arcomon,Olyan ez, mint a valóság.Kár, hogy álmodom."

- Ez...ez...ez...ez szerelmes? Ez vallomás? Ez...úristen. - és elmosolyodtam, majd gyorsan eldugtam a levelet, mert anya kopogtatott az ajtón.
- Ebéd. - nyitott be.
- Oké! - majd lerohantam, és a délután egy része el is telt azzal, hogy a levelet bámultam, és próbáltam leszűrni az egészből, hogy ki volt..
- ha Lis....de ő nem így ír. Ez nem az ő stílusa, és még csak az írása se olyan...de kinek ilyen az írása..? - 16:11 - et mutatott az óra. Hirtelen kedvem támadt vásárolni, szóval elmentem a kedvenc butikomba. Odaintettem Leighnek, a butik vezetőjének - és egyben Rosa barátjának. Ő más vevőkkel volt elfoglalva, szóval én a ruhákhoz baktattam válogatni. Végül összegyűjtöttem egy egész szettet, és átöltöztem tetőtől talpig. Kiléptem, majd Leightől kértem tanácsot.
- Szerintem ez így jó ahogy van..
- Gondolod? - majd a tükörben mutogattam magam.
- Abszolút.
- Megvéve. - énekeltem magas hangon, majd gyorsan visszaöltöztem, és minden egyes darabot megvettem. Tökéletes. Nagyon tetszett a ruha, a fejdísz, és a topánka. Eldöntöttem, ebben a szettben libbenek be holnap unalmas hétköznapjaimba, hiszen ha jól érzem magam a bőrömben, annál nincs is jobb.
Másnap reggel:
Sose történt még ilyen, időben felkeltem...talán kicsit túl hamar is. Hajnali négy volt, de nem bírtam visszaaludni. Volt arra időm, hogy megmossam, és becsavarjam a hajam. Sokkal egészségesebb mintha hajsütővassal csinálnám, és tartósabb is. Mire a plusz szépségkúrámmal kész voltam, felöltöztem, nyugisan megreggeliztem, majd eldöntöttem: ma elérem a buszt is. Szerencsémre ez is bejött, felszálltam, majd beültem középtájra, és elindultunk. Egy kis idő után egy ismerős hang szólalt meg.
- Leülhetek?
- Kentin? Gyere! - mondtam mosolyogva, majd a táskámat az ölembe tettem, hogy mellém tudjon ülni.
- Ragyogsz ma reggel. - mondta mosolyogva.
- Köszi. - mondtam kicsit zavarban. - Jajj ne csináld ezt, elpirulok.. - tényleg elpirultam, szóval nevetve legyeztem magam. Ő ismert engem annyira, hogy tudja: ezzel lehet zavarba hozni. Még beszélgettünk egy kicsit, majd elváltak útjaink, mert ő egyel feljebb járt, neki hamarabb kezdődtek az órái.
Fogalmam sincs ki írta a levelet. Kezd idegesítő lenni, mert tudni akarom, ha valaki többet érez irántam...még ha nem is jönne össze, mert az én karmám nincs ráállva a fiúkra.
Arminnal futottam össze, Alexy ikertesójával. Őt nem érdekelte a divat, és nem volt annyira feltűnő. Kinézetre teljesen megegyeznek, de legbelül teljesen különböznek.
- Szia Kelly. Nos, hogy kezdődött az év?
- Armin! De rég láttalak...jól, köszi! És neked? - örültem mikor Arminnal beszélgettem....ő se csúnya, ráadásul nem is gyenge tanuló.
- Unalmasan...hallod, tudod van az az új lány...Viola. Ismered?
- igen. Miért?
- Csak olyan érdekes...tegnap beszélgettem vele egy kicsit, nagyon jól rajzol, és bár elvont, felkeltette az érdeklődésem.
- Akkor hívd randira.
- Aha....tegnap jött. Dakota ezt megcsinálná, de én nem vagyok ennyire rámenős.
-Dakota? Ne is említsd, az már minden csajt megpróbált felszedni, túlnyomó sikerrel.
- Nálad még be se próbálkozott?
- Szerintem tudja hogy elhajtom.
- Van benne valami...de azért kár... - majd végignézett rajtam.
- öhmm....
- Jaj bocs. Csak elgondolkodtam. Akkor szia. - majd elsietett..

2. Kezdeti balhé / A levél.

Alexy. Hogyisne. Különc volt..de ő olyan igazán különc. Kék haj, különleges stílusérzék, kedvesség - de hiába minden, ha egyszer homoszexuális. Kimondom így, mert ez az igazság, a fájó igazság..csak sajnos ezzel nem voltam mindig tisztában. Még tavaly félévkor randira hívtam. Totál kiakadt rám, és sértésnek vette, de én tényleg nem akartam megbántani, egyszerűen sose mondtam és "pasija" se volt..
Vajon mi van az új diákkal? Mentem a DÖK-ös terembe.
- Halihó! - Nataniel nem volt egyedül. Egy lány állt mellette. Szomorúnak tűnt.
- Szia. Viola, ő Kelly. Jobb kezekbe nem is tudnálak adni, nagyon segítőkész, ő fog neked segíteni eligazodni.
- Szia. Viola. - majd a kezét nyújtotta.
- Kelly. - majd kezet ráztunk, és kimentünk. A folyosón odaadtuk a beiratkozási papírjait az igazgatónőnek, majd bemutattam neki az iskolát. Egy mappát szorongatott, és mindenre csak búsan helyeselt.
Kiderült, hogy egy osztályba fogunk járni. Beült az első padba, én pedig visszamentem a hátsó padba. Rosalia ült be mellém.
- Kelly! Hogy vagy Kincsem? - kérdezte vidáman.
- Rosa! - majd megöleltük egymást. Mindig Kincsemnek szólított, sose jöttem rá hogy miért.
- Mire fel a túlzott jókedv? - sose szokott ilyen boldog lenni.
- Képzeld, tegnap Leigh elvitt vacsorázni. Annyira váratlanul jött, de annyira jól esett..tudod hogy nem szokta kimutatni az érzéseit, de ez egyszerűen varázslatos volt.
Majd belépett Mr. Frazie, és megkezdte az év első óráját. Az egész nap uncsi ismétlésekkel volt tele, csúcs. Szóval miután már minden órát leszenvedtünk, kimentem ismételten az udvarra friss levegőt szívni. Leültem a a padra, és becsukott szemekkel élveztem a napfényt, ami olyan volt, mintha feltöltene életerővel. Bő 10 perc után bementem a folyosóra. Felkapom a cuccaim a szekrényből, és hazamehetek. Mikor kinyitottam a szekrényemet, egy ismeretlen boríték volt benne. Levél nekem? Felnyitottam volna, de hirtelen egy nagy tömeg csapta meg a szemem a folyosó másik végén. A szekrényt becsukva, a levelet szorongatva a kezemben odamentem, átharcoltam magam a tömegen. Castiel és Nataniel épp egymást szorongatták farkasszemet nézve.
- Sose vállalod a tetteidért a felelősséget...miért mindig én vigyem el a balhét? - már láttam, ahogy Castiel ökölbe szorítja a kezét...ezt nem nézhettem!
- ÁLLJ! - majd beugrottam a két fiú közé...Castiel keze már lendült, de hirtelen megállt.
- Mit hősködöl??  Menj és olvass inkább néhány könyvet. - mondta idegesen a szemembe, majd elsétált. Csak ijedten néztem Natanielre, aki egy pillanat alatt megnyugodott. A levelet szorongattam.
- Jól vagy? - kérdezte tőlem egy kicsit aggódóan.
- Igen, köszi. - majd eloszlott a tömeg. - De mi volt a vita tárgya?
- Ma verekedett a kertészklub területén, és én nem tudtam róla...természetesen hatalmas lecseszést kaptam, és tudattam vele, hogy máskor nem vállalok be miatta még egy ilyet. Erre meg kikelt magából.
- Értem..
- De mi az a kezedben? - a levélre mutatott.
- Jaaaah hogy ez? Még nem tudom..De majd megnézem, ráér.
- Gondolom hazafele mész.
- Igen. Miért? - kérdeztem megcsillanó szemekkel.
- Ha nem bánod, hazakísérlek...úgyis arra lakok.
- Ahogy akarod. - Nataniel mindig kedves volt, de még sose kísért haza. Ez jelent valamit? Vagy csak már megint túlbonyolítom a fejemben a dolgokat? Mindegy. Elmentünk a DÖK-ös terembe, bezártuk a riport termet, majd a cuccaimért mentünk, és hazakísért.
- Sziasztok! - ordítottam el magam mikor beléptem az ajtón. Anyukám ugrott elő a konyhából.
- Szia. Milyen napod volt?
- áááh..semmilyen. - majd még mindig a kezemben lévő levélre pillantottam, belegondoltam, hogy egy fiú hazakísért, majd felmentem a szobámba, mert az ebéd még nincs kész.
- Na nézzük.. - majd miközben a szívem majd kiugrott a helyéről, felnyitottam a rejtélyes levelet...

1. Az első nap - vissza a régi kerékvágásba

 Szeptember elseje, ami csak egyet jelenthet. Szokásom szerint - ismét - elaludtam. A szüleim ilyenkor már dolgozni voltak, szóval gyorsan ettem néhány falatot, majd a táskával elindultam a Sweet Amorisba, ahol ez már a harmadik évem. Nagyon izgatott voltam, hogy a többiek mennyit változtak - vagy nem változtak. A szekrénykulcsom a régi maradt - hála Natanielnek, a DÖK elnökünknek, aki igaz hogy kicsit unalmas, de nagyon kedves és segítőkész - nem mint a húga, de ez mindegy. Remélem, nem találkozok össze azzal a hárpiával, meg a talpnyalóival.
  Beléptem az ajtón, és azonnal a szekrényembe pakoltam. Még nem sok embert láttam, hirtelen az igazgatónő jelent meg mellettem, aki mosolyogva köszöntött - mint az előző évek legeredményesebb tanulóját. Mindenki átkozta szegényt, de én el tudok bármelyik tanárral beszélgetni, a többségük még jófej is.
- Jó reggelt, Kishölgy, hogy áll a csillaga? - kérdezte kedvesen.
- Jó reggelt kívánok. Köszönöm, remélem fel van töltődve. - válaszoltam mosolyogva. Megveregette a vállam, majd láttam, ahogy bemegy a DÖK-ös terembe.
Nataniel kedves volt mindig - és én mindig viszonoztam ezt, szóval úgy gondoltam, nem baj ha "rájuk rontok". Szóval becsuktam a szekrényemet. Mire odaértem, és a kilincsért nyúltam, iskolánk feje pont távozott. Tökéletes.
- Halihó! - "robbantam be" a magam kisugárzásával.
- Kelly. Szia. - köszönt mosolyogva, miközben a fejét felemelte a papírok alól.
- Máris adminisztráció?
- Új tanulónk érkezett...elment gyorsan diákigazolványképet készítettni, addig ezt gyorsan elintézem.
- Friss hús? Szuper! Egyébként..ha gondolod, körbevezetem..
- Szuper Kelly, tudod hogy imádlak.
- Majd szirénázz! - küldtem neki egy csókot, majd kimentem. Meglepően jobb kedvre derített Nataniel. Ilyen se volt még - pedig semmi humorosat se mondott.
Na akkor...ki is jön? Ja igen....a vöröske. Vagyis nem más, mint Castiel, aki mindig is olyan volt mint a vad óceán. Pillanatok alatt bunkóvá tud válni, de ha jól bánik vele az ember, akkor egész elviselhető tud lenni. Kimentem, de nagy meglepődésemre nem volt ott. Pedig szerettem volna beszélni vele, de ha nem, akkor nem. Akkor nincs más hátra, hirtelen Lisandert  szemeltem ki a távolból, hamar oda is mentem.
- Szia.
- Pillanat. - mormogta az orra alatt. Gondolom verset ír. Azt se tudja ilyenkor, hogy kihez beszél.
- Ha zavarok... - ekkor felnézett.
- Ülj le nyugodtan.
Lehuppantam a padra.
- Látom, alkotsz. Elolvashatom? - imádtam Lisander verseit. Egyszerűen gyönyörű szókinccsel megáldott fiú, nagyon tehetséges, de ő maga nagyon szerény, ha róla van szó.
- Ne... - mondta zavartan.
- Valami gond van? Esetleg...megbántottalak? - ilyenkor mindig kétségbe voltam esve, mert nagyon könnyű megbántani, és nekem Lis nagyon szimpatikus, nem szeretném elveszíteni.
- Nem. De ne olvasd el. Ez egy bizonyos személynek fog szólni.
- Tényleg? És kinek?
- Ha elárulnám meg kéne ölnöm téged... - mosolygott, felállt. - De most elrobogok más vizekre. - intett, majd elment.
Remélem nem én bántottam meg, azt nehezen bocsájtanám meg magamnak...na de hol van már Castiel?? Ááh..meg is van. Odamentem. Még a szokásosnál is morcosabbnak tűnt.
- Szia. - köszöntem neki úgy, ahogy mindig szoktam.
- Kelly? Mit akarsz? - kérdezte monotonan.
- Csak annyit akartam kérdezni, hogy hogy telt a nyarad..
- Nem mindegy?? - kérdezte felháborodottan. Összerezzentem. Tudhatná, hogy nem bírom ezt.
- Akkor..bocsánat. - majd a terembe mentem, az utolsó padba. Hiába voltam jó tanuló, nem szerettem első padban ülni, az olyan nyomi szokás.
Épp a törit ismételtem át a fejemben, amikor az ajtóban megjelent álmaim sráca - aki nem lehetett az enyém.

Bevezetés - Kellyről

Sziasztok, Kelly vagyok, egy átlagos 16 éves lány. Újra becsengetnek, és én megyek vissza a Sweet Amoris Gimibe.Teljesen átlagos vagyok, barátokkal, akik kiállnak mellettem, de fiúzási területen a szintem nem üti meg az alapértéket se. Ha esetleg valaki közeledni próbál felém a másik nemből, sikerül elkergetnem, megfélemlítenem, de mindig is szerettem volna valakit magam mellé. Társasági ember vagyok, akinek a kedvenc étele a pizza, de egy odaadó, kitartó férfilélekért még a pizzát is megvetném. Az élet eddigi területein igen sikeres voltam - nagyszerű barátok, támogató szülők, kitűnő sport teljesítmények, sőt, még van egy angol középfokú nyelvvizsgám is, amire nagyon büszke vagyok, de még sose volt barátom, sőt, még az első csók se volt meg, csak mert ha össze is jött egy randi, egyszerűen lehetetlennek éreztem hogy közeledjek, ha a másik fél közeledett, akkor meg teljesen kétségbe voltam esve. Ideje lesz belehúznom, kívánjatok sok szerencsét. ;)