Szeptember elseje, ami csak egyet jelenthet. Szokásom szerint - ismét - elaludtam. A szüleim ilyenkor már dolgozni voltak, szóval gyorsan ettem néhány falatot, majd a táskával elindultam a Sweet Amorisba, ahol ez már a harmadik évem. Nagyon izgatott voltam, hogy a többiek mennyit változtak - vagy nem változtak. A szekrénykulcsom a régi maradt - hála Natanielnek, a DÖK elnökünknek, aki igaz hogy kicsit unalmas, de nagyon kedves és segítőkész - nem mint a húga, de ez mindegy. Remélem, nem találkozok össze azzal a hárpiával, meg a talpnyalóival.
Beléptem az ajtón, és azonnal a szekrényembe pakoltam. Még nem sok embert láttam, hirtelen az igazgatónő jelent meg mellettem, aki mosolyogva köszöntött - mint az előző évek legeredményesebb tanulóját. Mindenki átkozta szegényt, de én el tudok bármelyik tanárral beszélgetni, a többségük még jófej is.
- Jó reggelt, Kishölgy, hogy áll a csillaga? - kérdezte kedvesen.
- Jó reggelt kívánok. Köszönöm, remélem fel van töltődve. - válaszoltam mosolyogva. Megveregette a vállam, majd láttam, ahogy bemegy a DÖK-ös terembe.
Nataniel kedves volt mindig - és én mindig viszonoztam ezt, szóval úgy gondoltam, nem baj ha "rájuk rontok". Szóval becsuktam a szekrényemet. Mire odaértem, és a kilincsért nyúltam, iskolánk feje pont távozott. Tökéletes.
- Halihó! - "robbantam be" a magam kisugárzásával.
- Kelly. Szia. - köszönt mosolyogva, miközben a fejét felemelte a papírok alól.
- Máris adminisztráció?
- Új tanulónk érkezett...elment gyorsan diákigazolványképet készítettni, addig ezt gyorsan elintézem.
- Friss hús? Szuper! Egyébként..ha gondolod, körbevezetem..
- Szuper Kelly, tudod hogy imádlak.
- Majd szirénázz! - küldtem neki egy csókot, majd kimentem. Meglepően jobb kedvre derített Nataniel. Ilyen se volt még - pedig semmi humorosat se mondott.
Na akkor...ki is jön? Ja igen....a vöröske. Vagyis nem más, mint Castiel, aki mindig is olyan volt mint a vad óceán. Pillanatok alatt bunkóvá tud válni, de ha jól bánik vele az ember, akkor egész elviselhető tud lenni. Kimentem, de nagy meglepődésemre nem volt ott. Pedig szerettem volna beszélni vele, de ha nem, akkor nem. Akkor nincs más hátra, hirtelen Lisandert szemeltem ki a távolból, hamar oda is mentem.
- Szia.
- Pillanat. - mormogta az orra alatt. Gondolom verset ír. Azt se tudja ilyenkor, hogy kihez beszél.
- Ha zavarok... - ekkor felnézett.
- Ülj le nyugodtan.
Lehuppantam a padra.
- Látom, alkotsz. Elolvashatom? - imádtam Lisander verseit. Egyszerűen gyönyörű szókinccsel megáldott fiú, nagyon tehetséges, de ő maga nagyon szerény, ha róla van szó.
- Ne... - mondta zavartan.
- Valami gond van? Esetleg...megbántottalak? - ilyenkor mindig kétségbe voltam esve, mert nagyon könnyű megbántani, és nekem Lis nagyon szimpatikus, nem szeretném elveszíteni.
- Nem. De ne olvasd el. Ez egy bizonyos személynek fog szólni.
- Tényleg? És kinek?
- Ha elárulnám meg kéne ölnöm téged... - mosolygott, felállt. - De most elrobogok más vizekre. - intett, majd elment.
Remélem nem én bántottam meg, azt nehezen bocsájtanám meg magamnak...na de hol van már Castiel?? Ááh..meg is van. Odamentem. Még a szokásosnál is morcosabbnak tűnt.
- Szia. - köszöntem neki úgy, ahogy mindig szoktam.
- Kelly? Mit akarsz? - kérdezte monotonan.
- Csak annyit akartam kérdezni, hogy hogy telt a nyarad..
- Nem mindegy?? - kérdezte felháborodottan. Összerezzentem. Tudhatná, hogy nem bírom ezt.
- Akkor..bocsánat. - majd a terembe mentem, az utolsó padba. Hiába voltam jó tanuló, nem szerettem első padban ülni, az olyan nyomi szokás.
Épp a törit ismételtem át a fejemben, amikor az ajtóban megjelent álmaim sráca - aki nem lehetett az enyém.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése