Alexy. Hogyisne. Különc volt..de ő olyan igazán különc. Kék haj, különleges stílusérzék, kedvesség - de hiába minden, ha egyszer homoszexuális. Kimondom így, mert ez az igazság, a fájó igazság..csak sajnos ezzel nem voltam mindig tisztában. Még tavaly félévkor randira hívtam. Totál kiakadt rám, és sértésnek vette, de én tényleg nem akartam megbántani, egyszerűen sose mondtam és "pasija" se volt..
Vajon mi van az új diákkal? Mentem a DÖK-ös terembe.
- Halihó! - Nataniel nem volt egyedül. Egy lány állt mellette. Szomorúnak tűnt.
- Szia. Viola, ő Kelly. Jobb kezekbe nem is tudnálak adni, nagyon segítőkész, ő fog neked segíteni eligazodni.
- Szia. Viola. - majd a kezét nyújtotta.
- Kelly. - majd kezet ráztunk, és kimentünk. A folyosón odaadtuk a beiratkozási papírjait az igazgatónőnek, majd bemutattam neki az iskolát. Egy mappát szorongatott, és mindenre csak búsan helyeselt.
Kiderült, hogy egy osztályba fogunk járni. Beült az első padba, én pedig visszamentem a hátsó padba. Rosalia ült be mellém.
- Kelly! Hogy vagy Kincsem? - kérdezte vidáman.
- Rosa! - majd megöleltük egymást. Mindig Kincsemnek szólított, sose jöttem rá hogy miért.
- Mire fel a túlzott jókedv? - sose szokott ilyen boldog lenni.
- Képzeld, tegnap Leigh elvitt vacsorázni. Annyira váratlanul jött, de annyira jól esett..tudod hogy nem szokta kimutatni az érzéseit, de ez egyszerűen varázslatos volt.
Majd belépett Mr. Frazie, és megkezdte az év első óráját. Az egész nap uncsi ismétlésekkel volt tele, csúcs. Szóval miután már minden órát leszenvedtünk, kimentem ismételten az udvarra friss levegőt szívni. Leültem a a padra, és becsukott szemekkel élveztem a napfényt, ami olyan volt, mintha feltöltene életerővel. Bő 10 perc után bementem a folyosóra. Felkapom a cuccaim a szekrényből, és hazamehetek. Mikor kinyitottam a szekrényemet, egy ismeretlen boríték volt benne. Levél nekem? Felnyitottam volna, de hirtelen egy nagy tömeg csapta meg a szemem a folyosó másik végén. A szekrényt becsukva, a levelet szorongatva a kezemben odamentem, átharcoltam magam a tömegen. Castiel és Nataniel épp egymást szorongatták farkasszemet nézve.
- Sose vállalod a tetteidért a felelősséget...miért mindig én vigyem el a balhét? - már láttam, ahogy Castiel ökölbe szorítja a kezét...ezt nem nézhettem!
- ÁLLJ! - majd beugrottam a két fiú közé...Castiel keze már lendült, de hirtelen megállt.
- Mit hősködöl?? Menj és olvass inkább néhány könyvet. - mondta idegesen a szemembe, majd elsétált. Csak ijedten néztem Natanielre, aki egy pillanat alatt megnyugodott. A levelet szorongattam.
- Jól vagy? - kérdezte tőlem egy kicsit aggódóan.
- Igen, köszi. - majd eloszlott a tömeg. - De mi volt a vita tárgya?
- Ma verekedett a kertészklub területén, és én nem tudtam róla...természetesen hatalmas lecseszést kaptam, és tudattam vele, hogy máskor nem vállalok be miatta még egy ilyet. Erre meg kikelt magából.
- Értem..
- De mi az a kezedben? - a levélre mutatott.
- Jaaaah hogy ez? Még nem tudom..De majd megnézem, ráér.
- Gondolom hazafele mész.
- Igen. Miért? - kérdeztem megcsillanó szemekkel.
- Ha nem bánod, hazakísérlek...úgyis arra lakok.
- Ahogy akarod. - Nataniel mindig kedves volt, de még sose kísért haza. Ez jelent valamit? Vagy csak már megint túlbonyolítom a fejemben a dolgokat? Mindegy. Elmentünk a DÖK-ös terembe, bezártuk a riport termet, majd a cuccaimért mentünk, és hazakísért.
- Sziasztok! - ordítottam el magam mikor beléptem az ajtón. Anyukám ugrott elő a konyhából.
- Szia. Milyen napod volt?
- áááh..semmilyen. - majd még mindig a kezemben lévő levélre pillantottam, belegondoltam, hogy egy fiú hazakísért, majd felmentem a szobámba, mert az ebéd még nincs kész.
- Na nézzük.. - majd miközben a szívem majd kiugrott a helyéről, felnyitottam a rejtélyes levelet...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése